Tisztességes munkát – de hogyan? - osszefogas.sk

Tisztességes munkát – de hogyan?

Peter Pellegrini kormányfő nemrégiben kijelentette, hogy a munkanélküliség már nem Szlovákia problémája, hiszen öt százalék alá csökkent a bejegyzett állástalanok aránya. Nagyon meglepődtem a szavain, mert ezek szerint a miniszterelnök álomvilágban él, vagy ami valószínűbb, hogy tudatosan elhallgatja a munkanélküliséggel kapcsolatos problémák lényegét.

Három fontos dolgot szeretnék kiemelni. Először is, egyáltalán nem biztos, hogy valójában annyi a munkanélküli, amennyit a statisztikák számon tartanak. Vannak olyanok, akik önkéntesen jegyzik be magukat állástalannak, miközben nem hivatalosan dolgoznak, mások kiesnek a rendszerből, mert külföldön dolgoznak. Ez persze a hivataloknak könnyebbséget okoz, csak épp nehezen kimutathatóvá teszi a valós számokat és elfedi a problémát. Sárosfán is biztosan eltérnek a statisztikák a valós helyzettől, hiszen Bécsben rendszeresen ingáznak többen is, gyakran heti turnusokban dolgoznak Ausztriában. Tudok arról, hogy mások Olaszországban, Svájcban, Németországban, Csehországban, de szinte mindenkinek vannak személyes történetei arról, hol kötöttek ki a barátai, ismerősei, családtagjai.

A második tényező, hogy a munkanélküliség egyenetlenül oszlik meg az országban. Az éhségvölgyekben alig van valakinek állása, miközben Pozsonyban és a környékén mindenki talál magának munkát, aki csak akar. Sajnos a magyarok lakta régiók az országos átlagnál rosszabbul szerepelnek a kimutatásokban. Belegondolni se mernék, mi lenne, ha a zárt határok miatt a munkavállalók egy része nem ingázhatna Ausztriába, a keletebbre fekvő régiókban pedig jellemzően Magyarországra – például Győrbe, Komáromba, Esztergomba. Az, hogy a munkanélküliség a köreinkben javult, sajnos nem csak a szlovákiai hatóságok érdeme.

Harmadszor pedig, és talán ez a legfontosabb, hogy az állam feladata az lenne, hogy teremtse meg a feltételeket a helybeli munkavállaláshoz, ne pedig féloldalas megoldásokkal próbáljon javítani a munkanélküliségi számokon. Miről beszélek? A munkanélküliség és a megélhetés kérdése többről szól, mint az országos számok. A régiók jövőjéről van szó. Egész falvak és járások néptelenednek el azért, mert a férfiaknak vagy családoknak külföldön, esetleg a nyugati országrészben kell munkát keresniük. És aki egyszer elmegy és magával viszi a családját nyugatabbra, az aligha jön vissza. Biztosan nem vagyok egyedül a családi példámmal: férjem édesanyja kelet Szlovákiából a szobránci járásból származik. Unokatestvérei főiskolás gyermekei már Kassán, Rozsnyón, Pozsonyban kötöttek ki, nem pedig a falujukban maradtak, hiszen nem találtak megfelelő munkát. A kimutatások szerint minden tízedik szlovákiai munkavállaló külföldön dolgozik.  A tudatos, régiókra összpontosító tervezésnek még a jeleit sem láttuk, vagy ha igen, akkor az elemzőintézetek kimondottan felléptek a déli befektetések, például a gyorsutak ellen gazdasági szempontból, mert az nem éri meg és nem hatékony. Én elsősorban azt szeretném, hogy legyen biztosítva az emberek megélhetése – mindenkinek legyen munkahelye az otthonához közel, kapjon tisztességes bért, az állam pedig nyújtson jó szociális szolgáltatásokat. Ugyan nem lehet egyik pillanatról a másikra nyugati viszonyokat teremteni a nehéz sorsú régiókban, de az első lépéseket meg kell tenni, ugyanis ezek a területek és települések az elmúlt harminc év tétlenségét szenvedik meg.

Slušnú prácu, ale ako?



Predseda vlády Peter Pellegrini prednedávnom vyhlásil, že nezamestnanosť už nie je problémom Slovenska, nakoľko počet evidovaných nezamestnaných klesol pod päť percent. Veľmi ma prekvapili jeho slová, až som nadobudla dojem, že pán predseda vlády žije v ríši snov, či v akejsi pomyselnej bubline alebo, a to je pravdepodobnejšie, zámerne zamlčuje a skresľuje podstatu problémov súvisiacich s nezamestnanosťou.

V tejto súvislosti by som chcela upozorniť na tri dôležité skutočnosti.

Po prvé, nie je isté, že počet nezamestnaných je taký, ako vykazujú štatistiky. Niektorí občania sa dobrovoľne hlásia k nezamestnaným a pritom neoficiálne pracujú, iní sa neobjavujú v štatistikách, lebo pracujú v zahraničí. Táto skutočnosť je pre úrady poľahčujúca skutočnosť, ale na druhej strane sa oveľa ťažšie vykazujú reálne čísla nezamestnanosti a zakrýva sa tým skutočný problém. Aj v Blatnej na Ostrove sa štatistika líši od skutočnosti, veď niektorí pravidelne odchádzajú za prácou do Viedne, respektíve do Rakúska chodia v týždenných turnusoch za prácou. Viem o tom, že iní chodia za prácou do Talianska, Švajčiarska, Nemecka, Čiech, ale skoro každý z nás má osobné skúsenosti s tým, kde skončili ich priatelia, známi, alebo rodinní príslušníci.

Druhým činiteľom je skutočnosť, že nezamestnanosť nie je celoplošne rovnomerne rozložená na území nášho štátu. V hladových dolinách má zamestnanie málokto, kým v Bratislave a jej okolí si nájde prácu prakticky každý, kto pracovať chce. Žiaľ oblasti obývané maďarskou menšinou  obstáli v jednotlivých prieskumoch horšie ako celoštátny priemer. Ani sa nemienim zamýšľať nad tým, čo a ako by tomu bolo, keby v dôsledku zavretých hraníc by sa časť prácechtivých ľudí  nemohla pravidelne presúvať do Rakúska, v prípade východnejších oblastí prirodzene do Maďarska – napr.: do Győru, Komáromu, Esztergomu. Faktom ale zostáva, že  stav nezamestnanosti  vykazujúci zlepšujúcu sa tendenciu, žiaľ nie je len zásluhou slovenských orgánov štátnej moci.

Po tretie a snáď toto pokladám za najdôležitejšie: vytvorenie vhodných podmienok a miestnych pracovných príležitostí by malo byť prioritne úlohou štátu, ktorý sa ale žiaľ obmedzuje iba na vylepšenie ukazovateľov nezamestnanosti polstranovými riešeniami, resp. návrhmi riešení.

O čom hovorím?

Otázka nezamestnanosti a s tým súvisiacej kvality života, resp. podmienok prežitia sa neobmedzuje a nemôže obmedzovať len na čísla a výkazy. Reč je o budúcnosti našich regiónov. Vyľudňujú sa celé dediny a okresy len preto, že muži, ale aj celé rodiny si musia hľadať prácu mimo svojho bydliska a sťahovať sa za zamestnaním do zahraničia, alebo do západnejších regiónov. Dobre vieme, že kto sa raz presťahuje aj s celou rodinou, späť domov sa už sotva vráti. A určite nie som jediná so svojím osobným rodinným príkladom: matka môjho manžela ( moja svokra) pochádza z okresu Sobrance. Jej vysokoškolsky vzdelané sesternice a bratranci už zakotvili v Košiciach, Rožňave, Bratislave, nakoľko v mieste bydliska si nenašli adekvátne uplatnenie, zamestnanie a teda zdroj obživy.

Podľa štatistík každý desiaty Slovák je zamestnaný a pracuje v zahraničí.

Nevideli sme ani len náznaky uvedomelého a cieľavedomého plánovania zameraného na regióny a regionálny rozvoj. A keby aj, tak inštitúty so zameraním na rôzne prieskumy dopadu realizačných zameraní zaujmú jasné negatívne stanovisko proti  „ južným“ investíciám, napr.: proti rýchlostným cestám, ktoré sa podľa ich mienky neoplatia a nie sú rentabilné a ani účinné .

Ja by som chcela v prvom rade, aby ľudia mali zabezpečenú prácu, aby každý mal zamestnanie v blízkosti svojho domova, aby bol adekvátne ohodnotený, a aby štát zabezpečil ľuďom dobré sociálne služby.

Viem, že sa  nedajú  zabezpečiť podmienky v ťažko skúšaných regiónoch tak,  ako v západnej časti štátu zo dňa na deň, ale treba urobiť prvé kroky, lebo tieto regióny dnes prežívajú tridsaťročnú nečinnosť orgánov štátnej moci.