Láttuk már ezerszer: felszólalni valamiért, tematizálni egy problémát, megpróbálni előrelépni egy rég nem rendezett ügyben – vagy akárcsak megemlékezni bizonyos eseményekről, nem más mint szélsőség, sovinizmus. Akik így tesznek nácik, melldöngetők, a múltban élnek, radikálisok, blablabla. Pl. engem is azért vegzáltak a párkányi testületen, mert megjelentettem egy politológus rövid írását Trianon 100. évfordulóján a helyi lapban. Jujjjuj! 100 éves évfordulón megemlékezni: “Silné pronárodnostné cítenie”.
Valóban ezerszer meg ezerszer láttuk már. Ideje az új megközelítésnek, az új kezdetnek és az új politikának. Mire gondolok?
Az utóbbi 10 évben sokszor hallottuk, hogy a “a magyarellenesség szinte teljesen kiszorult a szlovák közéletből”. Voltak akik ezt megoldott ügyként saját sikernek könyvelték el, és voltak, akik nem értettek mindezzel egyet, a látszólagos “csendet” önfeladásnak, a problémák szőnyeg alá söprésének tartották. Két egymással teljesen ellentétes álláspont még magyar oldalon is.
A FELSZÍN:
Most éppen napi szinten láthatjuk a Gyimesi-Klus vitát, melyben két világ, de két meglehetősen hasonló “vitakultúra” és habitus csap össze. Az egyik félen a szlovákiai magyarok “biztonsági kockázatot” jelentenek a szlovák államnak (Martin Klus kijelentése), a másik oldalon pedig a “klusklusklánozás” folyik. A magyarellenes kijelentések tényleg nagyon nagy indulatokat váltanak ki, ezek vannak a felszínen, ezek látszanak, felkorbácsolják az indulatokat. El lehet így bármilyen érdemi előrelépést érni? Az Összefogásban úgy véljük: így nem.
Klus a magyar képviselő kapcsán új magyar vérről beszél, megkérdőjelezi a magyarság nemzeti-kulturális összetartozását, a rokoni és baráti kapcsolatokat, és csupán nyelvi viszonyt vizionál. Klus a szociális hálón ellenfelét úgy próbálja hitelteleníteni, hogy a képviselő magyarsága kapcsán megkérdőjelezi, kinek az érdekeit védi. Ezzel egy olyan világ rémképét vetíti újra elénk, ahol Szlovákia érdekei szükségszerűen ellentétesek a benne élő magyarság érdekeivel. Ez a világkép a legsötétebb időket idézi, és számunkra teljes mérték elfogadhatatlan.
A MÉLY:
A magyarok elégedetlenségének alapja az egyenlőtlen helyzet, az el nem ismertség. Az, amit rövidítve nemzetállami berendezkedésnek hívunk. Az átlagember napi szinten szembesül azzal, hogy ő nem egyenrangú tagja a szlovák társadalomnak. Van államnyelvtörvény, de a magyar nem hivatalos nyelv, hogy nyilvános helyen szlovák közegben a magyar nyelvhasználat szégyellnivaló vagy korlátozni tanácsos, a szakmailag megkérdőjelezhető közigazgatási beosztás, a magyar kulturális intézményrendszer és iskolarendszer egyenlőtlen helyzete és folyamatos sorvadása/sorvasztása, a mindenki közvetlen környezetében jelenlévő egyoldalú asszimiláció, stb.
S itt, a mélyben gyökereznek a problémák, amelyeket valóban meg kellene már oldani, hogy végre mindezeket meghaladva előre tudjunk nézni és lépni.
A magyar-szlovák viszonyt meghatározza:
👉 A politikusok kijelentései – a túl radikális vélemények mindkét oldalon csak kárt tesznek! A lassú szembenézés és a folyamatos kommunikáció és eszmecsere nem szégyen, hanem éppen a pártolandó út! (Emellett tett hitet a megalakuló Szövetség, az egyesült magyar párt, ahol szintén nem értünk egyet mindenben, de egy magasabb elv és cél – a magyar közösségért való munkálkodás – mégiscsak összeköt és felülemel a nézetkülönbségeken.)
👉 A történelmi magyarellenes lépések ünneplése és megerősítése a teljes szlovák politikai spektrum által. Egy példa: A szlovák alkotmány ünnepe, szeptember 1. – azt az alkotmányt ünnepeljük, mely másodrangúsítja az állampolgárok majd 19%-át?!
👉 Miket írnak a magyarokról a szlovák tankönyvek – felülvizsgálatra szorulnak, sürgősen, ugyanúgy mint a nemzetiségi iskoláknak szánt szlovák nyelvtankönyvek!
👉 Miket ír a sajtó – az újságírók felelőssége jóhogynem ugyanakkora, mint a politikusoké: adnak-e teret mindkét oldalnak, hogy elmondhassa véleményét, milyen témákat karolnak fel és melyekről hallgatnak. Ez igaz mind a hazai szlovák, mind a hazai magyar sajtóra, mindkét oldalon katasztrofális állapotoknak lehetünk szemtanúi.
👉 A lakosság, a művészek, a vezetők hozzáállása és példamutatása, gyermekeink neveltetése, szlovák-magyar kulturális és sportesemények, stb.
👉 Közös szakmai munka
Kijelenthetjük, hogy a magyarellenesség egy permanens állapot, a szlovákiai magyarok kisebbségi jogai európai szinten kiemelkedően rosszak. Annyi történt, hogy a Mečiar és Slota fémjelezte retorika mérséklődött, de ÉRDEMI változás a magyarok jogállásában nem történt a 2000-es években. Ám az, hogy nem mindennaposak a habzó szájú “küldjünk tankokat a magyarokra” kijelentések nem jelenti, hogy a helyzet jó, annyit jelent csupán, hogy továbbra is marad az egyenlőtlen helyzetünk, de nem beszélünk róla. Szlovák szempontból, ha nincsenek viták, probléma sincs. Ismét csak két egymásnak teljesen ellentmondó álláspont.
Láthatjuk, hogy nem véletlen a feszültség, nem véletlen az sem, hogy küzdünk azért, hogy egyenrangú állampolgárok legyünk. Nem mindegy azonban, hogyan!
Sőt ezen van a hangsúly! A követelőzés – úgy, hogy nincs a kezünkben papírra vetett, kidolgozott megoldási koncepció (lásd Beneš-dekrétumok), vagy úgy, hogy nem egyeztettünk előtte széleskörűen (lásd második nemzetiség bevezetése, a Felvidékről kitelepítettek emléknapja, állampolgársági törvény, stb.), hogy a közös gondolkodás és cselekvés nem valósul meg – hiábavaló és káros. Az elhallgatás politikája, “nincs itt semmi látnivaló, nincs is feszültség” pedig nettó hazugság, ilyenekkel ne áltassuk tovább magunkat. Elég volt, köszi.
Most készül a kisebbségek jogállásáról szóló törvény készül. Ha nem változtatunk az elmúlt évtizedek képviseleti gyakorlatán, megint nem fogunk jutni vele sehová és nem lesz semmi kézzelfogható eredménye számunkra. Tárgyalóképes, diplomáciához értő, a kompromisszumokra képes, de határozott és egyenes képviselet kell. Vannak közösségünkben olyan emberek, akik képesek lehetnek minderre. De ahhoz erőt kell mutatnunk és ki kell harcolnunk, hogy érdemi magyar képviseletünk legyen a parlamentben. Hogy a szlovák politikusok is lássák: ha számítanak egy ügyben a támogatásunkra, a számunkra fontos ügyeket is asztalra kell tenniük és meg kell szavazniuk.
Ez most a feladatunk, építkezzünk közösen, hideg fejjel, forró szívvel – szakmai alapokra.
Bokor Réka