Bencze Dávid

Fiatal ambiciózus történész vagyok, aki Egerben doktorál. Párommal Komáromban élünk és tervezgetjük a közös jövőnket. Szülőfalumban Tardoskedden, már nagyon fiatalon ráébredtem a közösségi élet szervezésének a fontosságára. Azóta is több civil szervezetben vállalok aktív vezetői szerepet.

Miután részt vettem az Esterházy Akadémián, és láttam, hogy az érdekképviseletünk kritikus helyzetben van, úgy döntöttem, részt kívánok venni közösségünk építésében. Megmaradás helyett gyarapodást, túlélés helyett többletet, magyarságunk fel nem vállalása helyett büszke magyarságot, és félelem helyett bátorságot szeretnék kínálni. Úgy érzem, hogy e szemléletváltásra van szükségünk ahhoz, hogy a 21. század győztesei lehessünk.

Az Összefogás elindított egy folyamatot, amely kivezetheti a magyar képviseletet a 20. századból. Látva, hogy az „együtt, közösen” megvalósult, illetve hogy a célok közösek, én sem mondhattam mást, mint „igent” a Magyar Közösségi Összefogásra!