Bokor Réka

Újságíró, énekes, rendezvényszervező és közéleti aktivista vagyok. Szőgyénben nevelkedtem, jelenleg Párkányban élek. Jelen voltam az Összefogás zászlóbontásakor, azóta igyekszem segíteni a mozgalmat kommunikáció, marketing és menedzsment feladatok ellátásával. Meggyőződéssel dolgoztam a magyar pártok egységének kialakításán és kitartással dolgozom tovább a megalakult Szövetség sikeréért. 

Mindezt annak ellenére, hogy nap mint nap tapasztalom, milyen döcögve haladunk csak az egymás ellen hangoltság leküzdésével. De hiszem, hogy sok mindent ki kell állni azért, ha nagy változásokat akarunk elérni az életben. Azok soha nem jönnek ingyen és könnyen.

Hiszem azt is, hogy a politika démonizálása sehová sem vezet. Szerintem a közösség képviselete igenis tiszteletreméltó feladat, s fontos, hogy felkészült és a közösség iránt elhivatott emberek végezzék! Társaim elszántságát, jóakaratát és óriási munkabírását látva örömmel mondhatom, hogy nem minden közéletben aktív ember az ördög maga, sőt van, aki őszinte elhivatottságból dolgozik. Igaz, nem ebből van több, de ez az arány sem fog változni, ha nem teszünk érte.

A Szövetség megerősödésével annak a lehetőségét látom, hogy végbemenjen képviseletünk megújítása és a közös energiákat a szakmai politizálásba fektessük ezentúl, ne a cicaharcokba. Platformunk alternatívát kínál mindazoknak, akik szerint a magyar képviselet megújítása – a fiatalabb generáció és a szakemberek bevonása a  közéletbe – halaszthatatlan.