Nagy József
Öt gyermek büszke édesapja, közgazdászmérnök, volt környezetvédelmi miniszter és európai parlamenti képviselő. A Magyar Közösségi Összefogás környezetvédelmi szakembere, a magyar választási lista 9-es számú jelöltje. További szakterületei a kisebbségi és szociális jogok, valamint az EU-s törvényhozás.
A Pro-regio Danubia polgárjogi és környezetvédelmi civil szervezet alapítója, több országos közérdekű és sikeres civil kezdeményezés és alkotmánybírósági beadvány fűződik a nevéhez: Tisztítsuk meg Szlovákiát mozgalom, petíciók a 2004 előtt nyugdíjazottak és a korán megözvegyültek diszkriminációja ellen, aláírásgyűjtés a kórházi parkoló díjak törvényi betiltásáért, a Patria rádió FM sugárzásának kiterjesztéséért.
2010 előtt nem politizált, a 4Publication szerkesztő-ügyvezetőjeként majd a dunaszerdahelyi Therma Rt. igazgatójaként dolgozott. A választásokon a Híd listáján preferencia szavazatok által jutott a parlamentbe. Akkori politikai célkitűzései lassan teljesülnek, a „Bátran magyarul” az egyenrangúságot, a “Tisztességes nyugdíjakat” a nyugdíjrendszer igazságtalanságait, az “Autópályát a Csallóköznek” pedig a déli régió felzárkóztatását, az R7 megépítését célozta meg.
Nagy József 2010 szeptemberétől a Radičová kormány földművelési államtitkára, majd környezetvédelmi minisztere. Újra alapította a megszüntetett Környezetvédelmi Minisztériumot, megtisztítva azt a korrupciógyanús ügyletektől és személyektől. Létrehozta a civil szervezetekkel a Zöld Egyeztetőtanácsot. Munkásságát a Greenpeace az elmúlt tíz év legjobb környezetvédelmi miniszterének járó kitüntetéssel jutalmazta. Később, ellenzékből sikerült elfogadtatnia az allergiakeltő parlagfű szabályozásáról szóló törvényjavaslatát.
2013-2017 között nagyszombat megyei képviselő, többek közt a tranzit-teherforgalom elterelését és az igazságos megyei pénzelosztást szorgalmazta.
2014-2019 közt európai parlamenti képviselő, az Állampolgári jogi (LIBE) bizottság koordinátor helyettese, az EP Környezetvédelmi és a Petíciós Biztosságának tagja. 2017-ben az Európai Parlamenti Szövetség alelnökévé választották. Témái a környezetvédelem mellett az őshonos kisebbségek jogai, a migráció és a terrorizmus megfékezése, a határvédelem, a Frontex megerősítése, valamint az adatvédelem.
Politikai pályájának legfontosabb sikere a 2018-as Európai Uniós Kisebbségi Jogminimum elfogadása. A 2019-es EP választások után elsőként vetette fel nyilvánosan a magyar pártok összefogásának szükségességét. Miután a Híd ezt elutasította, kilépett a pártból és csatlakozott a magyar összefogás és megújulás lelkes híveihez.